Varga-csomag: egyelőre nem mozdult a forint árfolyama
A forint árfolyama gyakorlatilag nem változott pénteken azután, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette a túlzottdeficit-eljárás befejezését segítő kormányzati intézkedéseket.
A forint árfolyama gyakorlatilag nem változott pénteken azután, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette a túlzottdeficit-eljárás befejezését segítő kormányzati intézkedéseket.
Szűk sávban mozgott a forint árfolyama csütörtökön: délután négy órakor az eurót 293,41 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg reggel 293,21, szerda délután pedig 293,78 forinton állt a jegyzés.
Nagyot erősödött a forint szerdán: az euró jegyzése a kora reggeli 296 forint feletti szintről 293 alá, február végi szintre csökkent.
A bankközi kereskedésben az euró forintárfolyama kedd este 296 forintos szint közelében stabilizálódott a délelőtt tapasztalt forinterősödés után.
Erősödött a forint kedden délutánra a főbb devizákkal szemben: az eurót negyed ötkor 295,90 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, míg délelőtt 297,64, hétfőn délután pedig 296,45 forint volt az árfolyama.
A forint árfolyama minimálisan gyengült a délutáni szinthez képest hétfő estére a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Alig változott a forint árfolyama hétfőn a bankközi devizakereskedelemben. Az eurót a péntek délutáni 295,76 forinttal szemben hétfőn délután fél négy után 296,45 forinton jegyezték, míg hétfő délelőtt 296,45 forinton.
Pénteken estére árnyalatnyit gyengült a forint a napközbeni erősödés után.
Az egész heti erősödés után pénteken is javult a forint árfolyama: az eurót délután négy órakor 295,76 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg csütörtök reggel 298,84, délután pedig 296,09 forinton.
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest kedd estére a bankközi piacon.Az euró 19 órakor 299,39 forinton, 16 órakor 300,30 forinton, reggel hét órakor 299,94 forinton állt.
Kissé erősödött hétfő reggelre a forint az euróval szemben a bankközi piacon.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerdán hivatalból, piacbefolyásolás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a keddi jegybanki kamatcsökkentés bejelentése előtt történt, pénzpiaci mozgásokat kiváltó hírügynökségi hiba miatt.
Alig mozdult el a jegybanki kamatvágás után beállt árfolyamától a forint. Az eurót este fél nyolckor 299,60 forinton, délután négy órakor 299,40 forinton jegyezték, míg kora reggel 298,96, hétfő este pedig 299,14 forinton.
A forint erősödött a főbb devizákhoz képest, különösen a frankhoz és a jenhez viszonyítva kedd estére a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Alig változott a forint árfolyama kedden délutánra a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon.
Alig mozdult a forint árfolyama kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben. Az árfolyamok csak kismértékben, egyértelmű trend nélkül, a főbb devizákkal szemben eltérő módon változtak
Mérsékelten gyengült pénteken a forint, az eurót délután öt órakor 301,90 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 301,03 és az előző esti 301,10 forint után.
Hullámzott a forint euróárfolyama csütörtökön. Az eurót délután fél négy után 301,10 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a szerda délutáni 300,38 forint után. A reggeli órákban 300,55 forint környékén állt az euró/forint kurzus, nem sokkal háromnegyed 11 előtt pedig 302,31 forinton jegyezték az eurót.
A kis reggeli kilengés után a korábbi árfolyamszintek közelében mozgott szerda délelőtt az euró forintárfolyama annak ellenére, hogy egy vártnál rosszabb német adat miatt az euró átmenetileg kissé gyengült a dollárral szemben. Egy elemző szerint jelenleg halott a piac.
Alig változott a forint árfolyama szerdára virradóra a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon a kedd esti jegyzésekhez képest.